💞💞💞
***Hamvaimból***
Hamvaimban pihenek,
s lassan, de feltámadok.
Ez pont jó idő arra,
hogy valamit még elmondhatok.
Valamit, amiről azt hittem
már régen elfeledtem,
de mindig itt volt bennem,
csak aludt csendesen.
Mezítláb álltam egyedül
sokat a sűrű porban.
Ez volt az én megnyugvásom
emlékszem - még kiskoromban -.
Álltam, néztem a kék eget,
álltam, nem szóltam senkinek,
csak hagytam azt a percet,
amit újra felidézhetek.
Könnyű szellő ölelt át,
a sűrű eső bőrig áztatott
ott, ahol igaz szívemmel
tanultam el az alázatot.
Később versek közé bújtam,
ahol némán hallgattam el,
mit üzen József Attila
a 'Tiszta Szívvel'.
Aztán haladt az idő
és én is írni kezdtem.
Jó tanárom volt az Élet,
egyenes csak így lehettem.
Írtam verset, írtam prózát,
egy-két jó storyt a Bluesról.
Füstöltem szavakat az égre,
egy boldogabb korról.
És szemeimben fellobbant
egy új remény fényes lángja.
Koccintottam az igaz tettre,
s minden ilyen boldogságra.
Eljött hozzám a csókok hava,
eljött, maradt, megölelt.
Ha fáztam, akkor betakart,
ha meleg volt, énekelt.
S ma, ahogy még itt vagyok,
írok szeretni, megtörni halnék.
A nagyok imáit megtanultam,
s tanítani mind még itt maradnék.
Hamvaimból kimászom. Újra élek,
s karcol a tollban ez a lélek.
Elmondanék még lehet valamit,
de akkor semmi se maradna a fénynek
*******
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése