💖💖💖
***Vallomás helyett***
Hónom alatt verseket cipelek.
Még reggel leírtam mindegyiket.
Átfontam füsttel, szép szavakkal
teleírtam ilyen-olyan gondolatokkal.
Megfakultak a képek, amik jöttek,
amik szóltak, kértek, hitegettek.
Szürkületre jár, és nem tudom,
hogy a színeket milyennek írhatom.
Aztán esni kezd, aztán fúj a szél,
aztán szembe jössz, és megjöttél
és átölel a mámor, meg ez az egész.
Talán itt maradsz, talán tovább mész.
Aztán rámnevetsz, aztán átölelsz,
kérdeznék, de tudom nem felelsz.
És annyira átkozottúl jól van ez,
ez a csendbeszéd; az hogy szeretsz.
És itt állunk szemtől szemben,
és sose láttam még ilyet életemben.
Ilyen szemeket, ajkat, édes arcot,
és imádom, hidd el, a gyönyörű hangod.
És megcsókolsz, én visszacsókolok,
könnyű lesz a légzés, ahogy így vagyunk.
Add a kezed, és higgyük mindig azt,
hogy átélünk még legalább száz tavaszt.
Aztán kisüt a Nap, aztán elmúlik
az a szélfúvás, ami hozott idáig.
És elmegyünk haza, vár az otthon,
mert ahol te vagy, ott a nyugalom.
Aztán este lesz, aztán elalszunk
és összebújva szépet álmodunk.
Simogatom a bőröd, ölelem a lelked,
mert szeretlek. Szeretem mindenedet.
*****************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése