***Történelem***
...mert én is térdre rogytam már.
Minden könnycsepp, mit a bánat szült,
már régen elhagyott engem,
s sosem kérte, hogy maradjon,
csak elszáradt itt lent e földben.
Láttam magam elesetten, és némán,
ahogy kúsztam a jóságok ajtaja felé,
de akkor még nem érhettem el oda,
mert nem váltam rá méltó emberré.
Ezt hazudták nekem, s elhittem,
mert nem néztem magamba mélyen.
Nem láttam a mosolyokat, a hitet,
s a sok ölelő szót, mit kaptak tőlem.
Láttam, ahogy mások repülnek,
míg én csak felfelé nézek itt lent.
Elhittem azt, hogy amit érzek,
az igazán semmit sem jelent.
Egykoron úgy voltam, akár
a szürke árnyék színes képeken.
Mosolyogtam, adni akartam,
de megvakították a szivem.
S most itt én, már nem hiszek.
Már látom azt, hogy mi a sorsom.
Látom, hogy nem vagyok kevés,
se bolond, aki eltéved a színpadon.
Ha naggyá lennék, míg élek, legyen!
S ha mégsem? Az élet megírt történelem.
P. Á.
**********
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése