(A némaságban egy cseppnyi nesz,
de nem hittem, hogy az majd megsebez...)
Amikor a szemeimre
vetetted vágyaktól táncoló szemed,
egy pillanatban több idő volt,
mint amennyi valóban lehet.
Nem tudom miként,
s hogy csináltad,
de - mint az állat - étket adtam
vágyam akaratának.
Egyre gyorsabban kapkodtam
e túlfűtött való levegőjét,
s ott hagytam veled az életem
a kettőnk lepedőjén.
Nem kellett a szó
s, szemeid maró akarása sem.
Elég volt az ösztön, az imádat,
elég volt a csók meztelen lelkemen.
Homlokodtól a Vénuszig szaladtam -
bejárva melleid csúcsát,
adva magam - mint, ki halálba fut,
s szép mosoly ragyogja arcát.
S te talán most azt hiszed,
csak egy aktus vagy bennem,
csak egy nő, kit elfelednék
megannyi könnyű reggelen,
de nem lehet,
mert vöröslő nyomokat hagytál
a lelkemen.
De nem lehet,
mert nélküled az idő is
megégeti mindenem.
*********************
**SZERETLEK**
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése