Tán ez az idő is letűnik egyszer,
s tán pont, hogy ebben veszek el,
de míg zakatol e szív itt bent,
mint kései vonat,
addig józan minden képzetem,
s nem feledem a csillagokat.
Az est gyönyörét - mint leplet -
ölelem magamra,
s mintha tudnám; ott örök vigaszt lelek,
reggel is azt vágyom, amikor tovább megyek.
Az úton mindenek pora - mi volt is -
marad, s vele az emlék; száz meg száz árnyék,
melytől mások - nem tudom miért - menekülnek.
Én viszem hamvait is, míg létem darabjai
e különös tündöklésből ki nem kerülnek.
Tán ez az idő is letűnik egyszer;
Nem lesz korholó csók,
s boldog hazugság, csak egyszerűen
a jót jó követ, a rosszat rossz,
s akkor se lesz tudója senki,
hogy a következő perc mit hoz...
Nem kifordulva magából körtáncot jár
majd az élet,
s ki mást hisz akkor, az téved,
mert így jó ez, ez az édes keserűség,
melyben ott voltunk, vagyunk és leszünk még.
Csak a jelen lesz; az a fontosság,
nem a tegnap könnyei,
nem a még nem ismert passzusok.
Csak ez lesz majd: Igazán!
Mit megérez az igaz hittel élő magány.
Az úton; dübörögnek majd mások,
míg én békém keresem.
Tán ez az idő is letűnik egyszer,
s megszépül, hogy jobban szeressem...
💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése