**Megszépül a messzeség is, miközben várlak,
s míg bennem setét mocsarak születnek,
addig tőled kapva ezrednyi fényt is
élek, s e mindenek szerint szeretlek.
Várlak! Várlak!
Várom azt a pillanatot,
amit újra élhetek, mint akkor ott,
midőn az idő felettem kétes szavakat
szórt szét lelkemen,
s a „most" volt - mint utolsó kenyerem.
Az a közelség kell, az a csók is,
a könnyek, mert így akarlak
egészen, hogy majd te tudd;
nem csalfa egy tettem se,
s a hangok nem vetnek tőrt
szívedbe,
csak az, ha eltűnnék úgy,
mint megóvva téged egyszer...
Én százszor, ezerszer áldozom
fel mindenem azért, hogy te élj!
S, hogy miattam a legigazabb
boldogságról beszélj.
Meghalnék tudom, ha már nem szeretnél.
Nem tudnám az életet hogyan is kell
élni. Nem tudnám a mát megbecsülni,
s azt se milyen a szó, ha kedves,
csak - mint farönk - állnék tétován,
míg e hosszú óra ki nem végez...
Várlak!
Várlak! De alíg bírom már. Elindulok hát,
megyek érted, mert elég volt már nélküled
lélegezni ezt az életet**..
P. Á.
💖**Csodálatos vers ! Köszönöm !**💖
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése