2019. március 6., szerda

Kedves férjem!

Kedves férjem!



Kedves férjem!

Azért írom Neked ezt a levelet, hogy elmondjam, végleg elhagylak.
Hét éven keresztül jó feleséged voltam, és semmit nem kaptam érte.
Az utóbbi két hét pedig maga volt a pokol. A főnököd felhívott, hogy
felmondtál, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Múlt héten,
amikor hazajöttél, észre sem vetted, hogy megcsináltattam a
frizurámat és a körmeimet, a kedvenc ételedet főztem,
és este egy vadonatúj hálóing volt rajtam. Hazajöttél, két perc alatt
megvacsoráztál, aztán miután megnézted a meccset, egyenesen
felmentél aludni.
Nem mondtad, hogy szeretsz-e még, nem érintettél meg, semmit nem
tettél. Vagy hazudsz nekem, vagy nem szeretsz már, bármi is a helyzet,
én elmegyek.

Ui.: Ha megpróbálnál megkeresni, inkább ne tedd. A BÁTYÁD és én
Nyugat-Virginiába költöztünk, együtt. További remek életet!

Az, ex-feleséged.



Kedves, ex-feleségem!

Semmi nem tette jobbá a napomat, mint az, hogy megkaptam a
leveledet. Valóban hét éve házasodtunk össze, jóllehet
Te nagyon távol állsz a jó feleség fogalmától. Sokat nézek sportot,
hogy ezzel próbáljam meg elfojtani az állandó zsörtölődésedet.
Nagy baj, de ez
van. Észrevettem, hogy levágattad múlt héten a hajad, de az első
dolog, ami az eszembe jutott, az volt, hogy " Úgy nézel ki, mint
egy férfi!". Az anyám úgy nevelt, hogy inkább ne mondjak semmit, ha
nem tudok valami szépet mondani. Amikor megfőzted a kedvenc
ételemet, valószínűleg összekevertél BÁTYÁMMAL, mivel én már
hét éve nem eszem disznóhúst. Elmentem lefeküdni, mikor
megláttam rajtad az új hálóingedet, hiszen még rajta volt az ára.
I mádkoztam, hogy
csak véletlen egybeesés legyen, hogy a bátyám reggel 50 dollárt
kért tőlem kölcsön, a hálóinged, pedig 49,99-be került. Mindezek
után még mindig szerettelek, és úgy éreztem, meg tudjuk oldani.
Tehát amikor észrevettem, hogy nyertem a lottón 10 millió dollárt
felmondtam a munkahelyemen, és vettem magunknak két jegyet
Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott.
Tudom, mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz,
amilyet mindig is akartál. Az ügyvédem azt mondta, hogy az
alapján a levél alapján,amit írtál nekem, egy fillért sem fogsz tőlem kapni.
Tehát csak
óvatosan.

Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám
Carlaként született. Remélem nem baj!

Pokolian gazdag és szabad férjed


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

201,💝Arról, hogy mi a remény💝

💝Arról, hogy mi a remény💝 Kipihenve ébredni egy hétfői hajnalon, s egy piciny hibát se keresni magamon. Hosszas perceken át nézni az utcát...