Emlékszem a lassú lélegzetek boldogságára,
a könnyű, szeles időre, amikor
egy mosolyodban felejtettem magam.
A fotelban ültél, gyengéden rágtad a
körmöd, miközben gondolataim
tetején táncoltál a pillanatunkban.
Olyan volt, akár egy repülés,
amit csak mi ismertünk. Ez más volt,
nem az a sok megszokott mozi,
mint ahogy mások csinálják.
Ez több volt, jobb, erősebb,
mint az a hit, amit egymás szívébe
rejtettünk el, hogy ne lássa más,
hogy ne értse senki, csak mi.
Még ha el is engednénk egymást,
többről szól a mi slágerünk.
Mindig, minden időben valamiért
előkerülne a dal. Sírnánk, majd mosolyognánk és valahogy újra meg újra visszatalálnánk egymáshoz,
mert ez a dal adná életünk szárnyait, s a repülés maga lenne a boldogság, ha hozzád visz a szél, amit egymásnak teremtettünk.
**SZERETLEK**
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése