Ősrobbanás kelt bennem,
mikor szemed enyémre vetve
szétmarcangolt lágyan az érzés,
s örömkönny hullt az életemre.
A fohász, ím testet öltött,
szívem alá égetve a neved.
Már kezdtem nem hinni,
mégis valóság lehet.
Magamban hordom a kincsed,
mit egy pillantással öleltél belém.
Amíg lehet, amíg tudom őrizem,
és nem lesz más úgy a helyén.
És nem lesz csalfa fejezet,
hamis lapok sokasága.
A jóság lesz, a boldogság.
Nem lesz, ki ezt kivágja.
Csend van! Mosollyal pihensz.
Kacagva írod szívemben magad.
Szerelem az arcod, vörös selyem,
a minden e léted, s ez örökül marad.
P. Á.
************************************
**SZERETLEK ! **
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése