Én nem tudom most,
hogy valaha látlak-e még,
de várlak, ha kell, múljon
el százszor egy ezredév.
Én nem tudom most,
hogy csókod csókomat öleli e majd,
vagy hogy lelked kicsiny hangja
eldúdolja majd újra azt a dalt.
Én nem tudom most,
hogy öleléssel mikor jössz felém,
s hogy elrepülünk e megint
a szabadság legőrültebb szelén.
Én nem tudom most,
hogy mi ez a kavalkád bennem,
de te lettél az, kit folyton,
de folyton kell szeretnem,
mert mindenem azt mondja,
mindenem ordítja
egyre hangosabban,
s ott vagy mindenhol, egy képen,
az út másik oldalán, a rádióban,
mert ami igaz, ami egyek vagyunk mi,
csak az hallik ide, s
az gyűlik egyre körénk.
És velem lenne jó jönnöd,
hogy megtaláljuk valahol
egymáshoz fűzött tiszta szerelmét,
amit együtt fogunk kézbe,
amit együtt emelünk fel,
s amit megtöltünk élettel,
vöröslő fényekkel,
és azzal az egy lényeggel;
ami te vagy, s ami én vagyok.
Ami benned csak szikrát éleszt,
az bennem már régen
örök életet hagyott.
*********************
**SZERETLEK**
💝💝💝💝💝💝💝💝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése