Én; egyedül elterülve az ágyon,
te; a félhomályba bújva.
Vágyod-e még, mondd csak,
hogy a szemeim tested megkívánja?!
Levetkőzöl lassan,
rámveted a ruháid,
s csak halkan suttogsz
minden olyat, ami számít.
Csak mi ketten...
mintha először, mintha utoljára,
mintha csak ez az egy éj lenne,
ami nekünk jut ezen éjszakára.
Aztán jössz, aztán köszöntelek,
aztán csókollak, érintelek
pont úgy, mint a legelején,
pont úgy, mintha nem ismernélek.
Újra játsszuk, újra megéljük;
legyünk ma titok, bejáratlan testek.
A lelkemből jajongó vágyam vagy,
s már egy érintésedtől is édesen égek.
Simulj rám, simulj belém
egymást tépve, marva szét.
Csak nézzük egymást,
mindent ért a szem, nem kell a beszéd.
Heves légzéseinkbe remegünk bele,
élteti tüzünk ezen édes éjszaka,
s tőlünk borul lázba, tőlünk
lesz egy újjászületés ez a hálószoba*...
P. Á.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése