Dallamod még mindig szeretve zeng fejemben,
miközben én megmártóznék más ütemben,
de nem tudok... még ölelsz, és ez nagyon jó.
Nem tudok tisztán játszani... és nem is akarok.
A balladai homály rám dobja kissé piszkos fátylát
s az egyszerű nép azon vak szemekkel is átlát.
Látnak engem, látják valóm, de nem fogadják,
ne is fogadják. Az a legjobb ha megtagadják.
Nem szólok, néma minden egyes részletem,
de tele van még az arany-pennás készletem.
Karcolok, rovok, írok, vések hosszú-hosszú éveket,
ölelek, siratok, hiányolok, és szeretek egy életet.
Harmatodra hull a hó, s annak minden lágya,
s te oly könnyen hullsz a csodáknak paplanjára.
Csillogó mosolyod ne tagadd a léttől, értéked az;
én érintem őszintén, szívből, s hagyom néked azt.
Ágyad mellett a földön térdepelek, fogom kezed
s nézem a rám tündöklő, tiszta kristály szemed.
Érzem rezdülésed, hallom, hogy lágyan ver a szíved
ebbe én is belenyugszom, közben átölel a lelked.
Szárnyakat növesztek, azokban óvva viszlek téged
hogy sose érje kín, se fájdalom a te puha éked.
Felviszlek a mennyekbe, hogy angyalok közt étkezz
s mikor visszahozlak, te ugyanúgy nőként létezz.
Maradj a Nő, ki mindig is voltál e Földön,
maradj nő, nem zárhat be téged a céda-börtön.
Maradj nő, légy igaz, ki most vagy itt, előttem,
maradj nő, légy múzsa, s soha ne halj ki belőlem.
Maradj szerelem nekem, egy örökkévalóság,
maradj szerelem, az igaz bizonyosság.
Maradj szerelem, én leszek lelked éltetője,
maradj szerelem, maradok mindened szeretője.
********************************
💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése