Kedves lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb
baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.
A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző
lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.
Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem
működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és
azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt.
A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, e
gyszer meg négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél,
de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag,
úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.
Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több
mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.
A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e,
vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan
megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt.
Szegény embert 3 napig hamvasztották.
Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.
Csókol szerető anyád.
Ui. Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.
😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
201,💝Arról, hogy mi a remény💝
💝Arról, hogy mi a remény💝 Kipihenve ébredni egy hétfői hajnalon, s egy piciny hibát se keresni magamon. Hosszas perceken át nézni az utcát...
-
183. 💞Te, a Mag💞 (A Nő ereje) Csak a lelked figyeltem, ahogy az a hegyekkel táncol, s minden egyes mozzanatod erejében lángol. Csak a szív...
-
Ebben a mai maszkos világban 2 jó dolog van: - annyi fokhagymát eszel, amennyit akarsz, - ha otthon hagytad a fogsorod nem gond! Megkér...
-
💕Édes, Lassú Láz💕 Zárd be az ajtót, oltsd le a lámpát. Bújj ide hozzám. Őrülten vágyom rád! Add nekem a csókod, ölelésedet. E pillanatban...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése